keresés...

Ki korán kel… mehet fát vágni!

Ahogy a rólam oldalon is olvashattad már, gyermekként sokat törtöttem vidéken, ahol eltanulhattam a paraszti lét fortélyait. Ez mindmáig meghatározza az életemet és olyan tapasztalatkora tehettem szert, amelyek végig kísérnek a továbbiakban.

Emlékszem, mikor 2016-ban Máramarosszigere kerültünk, mindenki megkérdezte, hogy hogy boldogulunk, tudunk-e tüzet rakni, milyen cserépkályhával fűteni. Olyannyira, hogy az első begyújtás alkalmával átjött hozzánk a főbérlőnk és megmutatta, hogyan kell tüzet rakni egy cserépkályhába… Ez egy máig visszatérő történet és szinte minden közös gratar sütögetés alkalmával jókat nevetünk rajta. Míg engem idegesített, hogy mit kell ezt annyit mutogatni, őt az zavarta, hogy jön egy pesti ficsúr és vajon boldogul-e a máramarosi zord körülmények közepette.

Igen, a tanyán megtanultam tüzet rakni a sparheltba, fát vágni, csirkét bontani, palántázni, kapálni, kaszálni, meszelni, betont keverni és önteni, valamint további olyan hasznos dolgokat, amelyek a városban hasztalannak tűnhetnek. Pedig bármennyire is furcsának tűnik, nem az, de erről később.

Hogy teljes legyen a kép és lássuk az érem másik oldalát, nézzük meg, mit is tanít a város! A városban, az irodai munkák alkalmával megtanulhatjuk a különböző szoftvereket használni, egészen egyszerű e-mail kezelőtől egészen a bonyolult grafikai és vidóvágó szoftverekig. De nem mehetünk el szótlanul a tudatos és hasznos Google keresés és a gépelés alapszabályainak szükségszerű elsajátítása mellett sem.

A feleségem sokszor mondja, hogy nekem tanyán kéne élnem, ahol a kis gazdaságomat a MacBookomról irányítanám, és ha kifejlesztettem az öntözőszoftvert, akkor utána biztos valamilyen csirkekeltető szoftvert is kitalálnék, majd ha az is megvan, akkor feltalánám, hogyan kell fát vágni az enter billentyű lenyomásával… Véleménye szerint én már csak ilyen kétlaki vagyok.

Na, de a kettő hogy fér össze? A válasz megtalálásához nehéz út vezet, azonban maga a válasz igen egyszerű. Úgy hívják, hogy kitartás, állhatatosság. Ezek azok a tulajdonságok, amelyekről nem azt állítom, hogy maradéktalanul a birtokában vagyok, de a sok tanyasi lét, a paraszti teendők megtanítottak rá, hogy becsüljem a munkát; mégpedig azért, mert a munka nemesít. Akár irodai, akár fizikai, fontos, hogy becsüljük a munkánkat annyira, hogy jól csináljuk és kihozzuk magunkból a lehető legjobbat.

Lássuk be, a favágás nem egy kellemes feladat. Persze, az elején élvezi az ember, főleg a hirtelen felszabaduló tesztoszteron ámította férfiasság miatt, de hamarosan rá lehet unni. Ilyenkor jönnek azok a gondolatok, hogy nagyböjt van. Ezt a fajta fáradtságot fel lehet ajánlani. Persze, van akinek ez túl elvont, így most nem is megyek bele ebbe. Ugyanakkor ezek azok a pillanatok, amikor ráébredek, hogy így a harminchoz közelítve ott van a vállamon az a bizonyos „kereszt”. Bár ez a „kereszt” nem terhes számomra. Ez a kereszt nem más, mint a családom. A családfői és apai felelősség keresztje. A favágás azon túl, hogy kimelegít és majd a cserépkályha gyomrából meleget áraszt számomra, igazából ezt a meleget nem csak én fogom érezni. Talán először csak felvennék egy pulóvert, de legnagyobb örömömre mégis tüzet kell raknom, hiszen rajtam kívül mást is melegít a tűz. A családomat.

Hát pontosan ez az, ami a munka becsülete nélkül nem menne. Pontosan ez az, amihez kell a kitartás és az állhatatosság. Ezek nélkül csak egy pulóvert vennék fel…

Megosztás

Facebook Comments

Címkék